A retro nem
menő, a visszatérés nem alternatíva, az akkori
dolgok javarésze tényleg
letagadható. De a 90s évek messze több ennél. Puszta istenkáromlás
azonosítanunk az akkor már SI mértékegységben kifejezett DJ Bobóval, Spice
Girls-el vagy a főműsoridős rejszolást megteremtő kaliforniai
vízi mentőkkel.
Ez viszont egy autós blog. Most
inkább kenjük be egymást benzinnel vagy a 16 szelepes japán technikával, ami
csak mára, úgy 20-25 év után szolgáltat ehhez felhasználható olajsarat.
Ezzel osztjuk a világbékét: 92 es Mazda 323. egyhat, tizenhat szelep.
Egyet leszögezhetünk: a mai autók
kikezdhetetlenek, még akkor is ha ultraként olyanokkal dobáljuk meg őket a
népligetben mint az abban az évtizedben még éppen létező 205 Gti vagy az Alfa
GTV. Színvonalukban fantasztikusak és szinte
mindenben csodálatunkra méltóak. Az egyetlen kifogásom az, hogy e csodákból a gazdáikat
valahogy közben csúnyán kihagyják. Tudják olyan ez, mint a GDP. Értjük, de
nincs.
Menjünk vissza most mégis, meglátni hogy minek.
A 90s évek. Géplegendák, évszázados sámánok, a mérnöki szemlélet és a
tiszta jóakarat kora- a sima halandóknak persze csak plüss, virsli gumik, a
mindent elárasztó vanília illat és kvarcóra. Utóbbi egyébként akkora
telitalálat hogy a Lexus eredeti formájában még 2005 ben is meghagyja a GS430
ban.
Ne feledjük, itt olyan évtized szabályrendszerében kell gondolkodnunk ahol
mindössze három alkalommal lesz német az év autója ( 1993 ban például még
dobogóra sem kerülnek ), mindjárt a franciák kezdenek be kettővel és 1964 óta
először választ magának japán típust Európa- ekkora itt az újítás, légkörben kimutatható az akarat és a mérnöki zsenialítás. Akikre ez idő tájt rákacsint a menedzsment –mondjuk
alkatrész ellátást szerveznek ki vagy megtakarítanak- nos ők mind, évekre a mélybe süllyednek.
Viszlát a kétezresben Opel, Ford!
A világ itt sokszínű, örömteli és így vegyesen lesz nekünk csodaszép.
Létezik- és nem is akárhogyan az angol Lotus ( Elise,1996), a VW még hisz az
érzelmekben ( Corrado, VR6 ), Amerika kötelezően életérez ( Dodge Viper-1992 ),
a BMW még tud változatosat ( Z széria), a svédek köszönik jól vannak, a
Mercedes pedig…nos igen, ők maradtak most is az unalmas ász pókerek a
duplavével. A japánok meg fogják magukat
és az évtizedben megtanítják a világnak mi is hogy motor, kegyelemdöfésnek
pedig 89 ben tarkón dobnak a változó szelepvezérléssel, csak hogy egy életre
belénk verjék, hogy ami nekünk jó, az bizony szív. Utóbbi azóta is szigorúan exportcikk.
És még létezik egy olyan dolog ami
megismételhetetlen, viszont olyan sámáni, amit csak az ezeréves Európa tud.
Ez az olasz.
Olasz = stílus mondják. A 90s években fogalom
a Lancia, a Fiat ír egy új kategóriát a Multiplával, az Enzo féle szenvedély
még mindenhol felülírja az akaratosságot, és itt él a kontinens talán utolsó, egészen
1997 ig fennmaradt sámánja, Nuccio Bertone.
A Lambo Marzal / Athon vagy a Fiat x1/9 bár nem a 90s évekhez vagy
személyesen Nuccio-hoz tartoznak, kifejeznek valamit az ekkor elvesztett dolgok
abszolút értékéből, abból hogy a tudás elsősorban humán termék, soha nem lesz szintetizálható
műhelyekben.
Szóval ebben az évtizedben kábé mindenkinek sikerül összeütni valami mára legendás
gépet, annak ellenére, hogy ezek az autók semmit és senkit nem akartak
kifejezni, plakátjaikról pedig naplemente mentesen kacsingattak a vásárlókra.
A tulajdonosok által birtokolható tárgyak voltak- semmi több.
De mitől válik egy tárgy legendává? Az ötpengés borotva után bármennyire is
hiszek a marketingben és műszaki adatokban a válasz az hogy minden esetben
tőlünk emberektől.
Ezek az autók minket tettek/ tesznek gigászivá minden, ötven körüli
tempóban de csak a helyes íven vett kanyarban, a minden indítás utáni figyelmes
járatásban, az értünk könnyen tisztítható és puha plüss ülésekben és abban a
tényben hogy ezekben az autókban minden fokozat külön, egyfajta szabálynak is
felfogható világ.
A kettes a „szándék” a hármas „a küzdelem” utána pedig minden csak ünneplés,
krúzolás, szendergés. Olyan dolgokat, mint a közembernek is megélhető 6 ezres
főtengely fordulat, vagy a 10 fokozatban dönthető hátsó üléstámla kontinentális
korrektségből most nem is említek. Autós találkozzanak, próbálják ki!
És úgy, hogy mindez nem a sebességről vagy a nyomatékról szól.
„ akkor egyszerűen nincs élő ember, akit
lázba hozna ahogy Maverick lezúzza a vadászgépet egy Hayabusára nagyon hasonlító szörnyeteggel”
Mi, emberek válunk zsenivé a több száz ezernyi gondtalan km közben, és mi
utazni vágyók válunk ezen tárgyakban kalandorokká, ahogyan autónk nem
elszigetel a világtól hanem csupán szállít minket. Együtt rezonálunk,
szenvedünk vele minden bárgyú, figyelmetlen mozdulatunknál- igazi kapcsolat ez,
néha rázós hétköznapokkal. Egy ilyen vas zsigerből arra ösztönöz, hogy lehúzott
ablaknál örüljünk az aszfaltra vetített árnyékunknak, napraforgó mezőnek vagy teljesen
ismeretlen útszéli embereknek…és persze annak, hogy kétszer annyi az áramlás, a
szelep.
Minden történelmi jelentősségük és hibájuk ellenére a tárgyszerűségük és
emberközeliségük adják a bájukat. És ez benne
van szinte minden akkori autóban.
Szinte átjönnek az illatok. A gomb az gomb, az illesztés az illesztés.
Ennyi. Ja és kvarcóra J
Ha egy ilyen autóban is képesek vagyunk elfelejteni a munkába járás közbeni
olcsóság hangulatát és bátran kinézni oldalra, akkor vagy a világbéke jött be a
szellőzőn vagy tényleg beálltunk az anyagokból ránk áradó 90s évektől. Ezt egyszer
mindenkinek ki kellene próbálnia- egy egészen varázslatos dolog.
Na most akkor hétköznapra igen vagy nem?
„Klímával igen, sibedával meg naná”
Én persze nem vagyok sámán, viszont jártam már elég teszt autóval életemben
ahhoz, hogy tudjam mennyire vagyok most betépve. De a sámán megkért hogy őszintén beszéljek a problémámról, így itt
vagyok. A nevem Gábor és évek óta függő …
A „tiszta”, becsületes hitetlenkedőknek azért biztosan akad még egy
mentsváruk azon túl, hogy válaszul most könnyesre törlik a szemem a Nissan GTR-el.
2016 ra ugyanis a Honda megkísérli a lehetetlent. Szintetizálni a legendát. ez az új NSX project.
Ezt kellene anyagostul-lelkestül megismételni.
Sikerülhet?
De egy olyan autót - nem japánban reprodukálni, aminek futómű hangolását személyesen
olyan versenyzők segítették, mint Ayrton Senna, ahol a 200 fős fejlesztő
csapatot egytől egyig a vállalatnál addigra 10 évnyi kiemelkedő teljesítményt
nyújtott személyekből válogatták, vagy ahol a karosszériát borító kémiai bevonatot
pontosan 23 különálló lépésben kellett felvinniük a szakembereknek…nos, ez a
sámánságot hamvaiból feltámasztó feladatnak ígérkezik…
PG.
A szerző a Sámán BlogTársa és Barátja, minden inspiráció kifogyhatatlan forrása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése